A vasút és a vasúti hálózat fejlődésével mind több árú szállítására volt igény, ami a tengelyterhelés folyamatos emelését követelte, így a vasúti hidak további megerősítését vagy átépítését tette szükségessé. Az Összekötő vasúti híd szerkezete is megerősítésre szorult, az 1897–99 közötti munkálatok során tapasztalták meg, hogy a vasanyag erősen korrodálódott. A vasszerkezetből vett mintákat húzópróba alá vetették, és kiderült, hogy a előrehaladott rozsdásodást nem csak az alapmázolás hanyagsága, hanem a vasanyag heterogén minősége is okozza. Az előbbi okok miatt határozták el a teljes hídszerkezet cseréjét, azonban a vasúti forgalom folyamatos fenntartása mellett csak úgy lehetett, ha az új hídszerkezetet a régi mellé építik fel. Az új híd terveit a MÁV készítette, a Kölber Ernő műszaki főtanácsos által tervezett vonóvasas, csonka szegmens alakú híd tengelyét a régi híd tengelyétől 12 méterre északra tűzték ki.

Az új mederpillérek építését 1910. márciusában kezdte meg a Fischer Henrik és Fia vállalat. A szintén keszonos megoldással épített pillérek építésével, amit a Duna áradása is hátráltatott, 1911. június 17-én végeztek. A régi és az új pillérek közötti 1 m körüli szélességű nyílást átboltozták.

A folytacélból készült hídszerkezetet az Államvasutak Gépgyára készítette, a szerelési munkákat 1911. elején kezdte meg a vállalat. A medernyílások vasszerkezetét állványokról, nyílásonként tizenkét járomról építették. Először a vonórudakat, majd a kereszttartókat, a hossztartókat, végül a főtartó végein a két keretet szerelték össze villanymotoros, 5 tonna teherbírású szerelődaru segítségével. A vasszerkezeteket szegecseléssel erősítették egymáshoz, sűrített levegővel működő szegecselő sajtók és szegecselő kalapácsok segítségével.

A két MÁV 301 sorozatú mozdonnyal és négy-négy teherkocsival végzett próbaterheléseket a bal és a jobb vágányokon 1913. november 18-án, illetve 25-én hajtották végre. A próbaterhelések után a hidakat át is adták a forgalomnak, amelyre a csatlakozó vágányokat ellenívekkel vezették fel. A régi híd szerkezetének bontását az új híd átadása után kezdték meg, ám az első világháború félbeszakította munkálatokat. A bontásból hiányzó budai hídfőhöz csatlakozó nyílás szétszerelését 1924-ben fejezték be.