Az építkezés megkezdése egy jelentős tereprendezéssel kezdődött, hisz az építkezés területének egy része katonai terület volt. Az aknamentesítés és a bombák hatástalanítása után a geodéziai alaphálózat kialakítása következett. A tereprendezés során külön figyelmet kellett szentelni a csáposkutak, illetve azok vezetékeinek védelmére. A kezdeti munkálatok egy részét egy jelentős árhullám megsemmisítette.

A tereprendezést követően a mederpillérek elkészítése következett. Ehhez a vasbeton kéregelemes technológiát használták. Az építési technológia maximum 10 méteres vízmélység mellett biztosítja a száraz munkaterületet. Az eljárás lényege, hogy az építendő pillérnél nagyobb méretű őrfalat juttattak a meder mélyére. Az őrfalakat egy alsó acél rácsszerkezet fogta össze, ami a lejuttatáskor nem gátolta meg, hogy az őrfalon belülre is víz kerülhessen. Ezt követően elvégezték a rácsszerkezet cölöpözését, majd a rácsszerkezetet víz alatti betonozással kiöntötték, így elkészült a kéregelem, mely egyben biztosítékot jelentett a felúszás ellen. A kéregelem elkészültével lehetségessé vált az őrfalon belüli víz szivattyúzása, s a munka folytatódhatott a természetes talajon történő munkálatokhoz hasonlóan. A pillérek elkészítése után az őrfalakat eltávolították.

A pilonok építése kúszózsalus technológiával készült, amely azt jelenti, hogy egy 4 méter magas zöm (építési szakasz) elkészülte után a szerkezet hidraulikával önmagát a következő ütem magasságába kúsztatja – így elkerülhették egy 100 méter magas állványzat megépítését. Az építési ütemek 6-7 naponta ismétlődtek a két pilonszáron. Egy ütem munkálatai a pilon belső üregét határoló belső zsalutáblák szerelésével és geodéziai beállításával kezdődött, majd a körülbelül 10×10×10 centiméteres rácshálóban készült vasszerelés következett. A vasszerelés felgyorsítása érdekében a földön előszerelt hálókat daruval emelték be. A vasszerelésben kellett elhelyezni a beton feszítésére szolgáló feszítőrudakat, valamint a különleges szerelvényeket: ideiglenes kitámasztó gerendák nyírófogai, darukikötés befogási helyei, kábelfogadó fej. Ezt követően a külső zsalutáblák beszerelése és geodéziai beállítása következett 3 milliméteres pontossággal. A beállítást a betonozás követte, melynél a sűrű vasszerelés miatt különleges figyelmet fordítottak a bedolgozásra. A pilonszárak különleges adalékanyagokkal kevert C30-as betonból készültek, amely másfél nap után vált kizsaluzhatóvá. A kizsaluzást követően végezték el a feszítőrudak feszítését és az injektálást. Végül az ütem lezárásaként következett a külső zsaluk felkúsztatásával.

A pályaszerkezetet tartó kábelek fogadó szerelvényei a 15. szinttől kezdődnek. Az acél pályaelemek beemelése és a ferdekábelek feszítése a 15. szint elkészülte és az állványoktól való felszabadulása után kezdődhetett. A pályaszerkezet is ismétlődő ütemek után alakult ki. Az építés a két pilonon szimmetrikusan, kis időeltolással történt. A pilon konzoljaira helyezett pályaelemekhez illesztették a jobb és bal oldalra egy-egy 12 méter hosszú pályaelemet. A daruhajókkal végzett beemelést ötnapi hegesztőmunka követte. Ennek elkészülte után a part oldali feszítőkábelek befűzése és első ütemű feszítése következett. Minden első ütemű feszítést következő napfelkeltekor geodéziai mérésekkel határozták meg a pályaalakot, s ennek a tervezettel való összevetése után végezték el a második ütemű feszítést, melyet természetesen újabb hajnali mérés követett. Ezt követte a meder oldali két feszítési üteme. Így helyezték el a pilononként 25 pályaelemet, tehát a középre kerülő zárótaggal együtt összesen 51 pályaelem kapott helyet. Az elembehelyezések során aszimmetrikus terhelés hatott a pilonokra, mely akár 10 centiméteres elmozdulást is okozott a pilon tetején, mely a túloldali elem behelyezése után visszaállt a kezdeti helyzet környékére. Az acél pályaelemek a csepeli Ganz előszerelő üzemben készültek, majd bárkák (uszályok) segítségével vízi úton szállították az építkezés közelébe.

Az ártéri vasbeton hidak szakaszos előretolásos technológiával készültek. Ez azt jelenti, hogy a zömöket mindig a híd egyik végén, azonos helyen, az úgynevezett gyártópadon építik, majd a zöm elkészülte után az eddig elkészült elemekkel együtt eltolják a híd másik vége felé. A szigeti szakaszon mindezt 2000 m sugarú íves vonalvezetés mellett készítették. A zömök elkészülte után végezték el a beton feszítését, hogy a húzott oldalon jobb teherbírást biztosítsanak. Az előretolás folyamán a a pálya teflon borítású lapokon csúszott tovább. Az előretolás ~15 cm-es fogásonként történt, emelő-toló sajtó segítségével. Az előretolás során keletkező erők (~3000 kN) felvételére egyes pilléreket oldalról megtámasztottak. Ezen erők az üzemszerű terhelés alatt nem jelentkeznek, így a megtámasztásokat elbontották. A teljes pálya elkészülte után elhelyezték a végleges alátámasztásokat.

A szakaszos előretolás nagy előnye az időtakarékosság. A gyártópad egy körülbelül 22 méter hosszúságú acél zsaluszerkezet, amelyben a 3,0 méter magasságú 17,0 méter széles, szekrény keresztmetszetű zömök készülnek. Elsőként a vasszerelés, ebben elhelyezik gégecsőben a feszítőkábel pászmákat, amely ez első úgynevezett indítózöm esetében egy segédszerkezethez, egy csőrhöz feszítenek az elem betonozását követően. A „csőr” nevet viselő segédszerkezet egy konzolként működő rácsos acéltartó, melynek jelentős stabilizáló, teherviselő és irányítást segítő funkciója van a tolási folyamat során.

A Szentendrei-Duna-ágon a két pályarészt 3-3, egyenként ~100 méteres (120, 126, 86) darabban „úsztatták” be, és helyezték a pillérekre. Az első hídelem beúsztatása után tapasztalt lehajlások alapján tervezték, és gyártották le az újabb elemeket, hogy a kívánt pályaalakot elérjék. A beúsztatott pályaelemek tömege 700, 750 illetve 450 tonna. A hídelemeket a tökéletes beállítás érdekében hidraulikus állványszerkezetre helyezték a Ganz csepeli előszerelő üzemében. Az elemek helyszínre szállítása a nagy tömeg és méret miatt igen különleges feladat volt, tekintettel kellett lenni a vízmélységre, valamint hogy a hidak alatt elférjen, ezért néhol mederkotrást is végeztek. A beúsztatás a hőtágulás káros hatásainak minimalizálása érdekében éjjel történt, s fontos volt a megfelelő vízállás. A beúsztatás a már többször alkalmazott eljárás ellenére igen nehéz művelet, egyrészt a nagy méret, illetve tömeg miatt, másrészt a víz áramlatainak ingadozása, és hullámzása miatt. Jelentősen nehezítette a munkát a már elkészült hídrészekhez, illetve a mederpillérekhez való pontos illeszkedési követelmény, melynek tűrése 1 centiméter volt. Az előre elkészített távtartók behelyezése után az állványzat eltávolítható, és megkezdődhetett a hegesztési munka. A beúsztatott elemekre a gyalogos és kerékpáros forgalomnak helyet adó konzolos részt utólag darabonként hegesztették, úgy mint a szegélyeket is. A Szentendrei-Duna-ág-híd is vasbeton kéregelemes technológiával készült mederpillérekre támaszkodik.