A második világháború befejeztével Budapesten nem maradt ép híd, pótlásukat visszaépítésükig kishajó-közlekedéssel és pontonhidak építésével próbálták megoldani, melyek azonban a folyó téli jégzajlása miatt nem tudták folyamatosan biztosítani a kapcsolatot. Az első állandó híd a Kossuth híd volt, mely 1946. augusztus 20-áig, a Szabadság híd megnyitásáig egyben az egyetlen is volt. A pillérek építése 1945 május 16-án indult, a hidat a gyalogos forgalom számára 1946. január 15-én, az autóforgalomnak január 18-án nyitották meg. A rekordgyorsaságú, mintegy hét hónap hosszúságú építkezés az újrakezdés szimbólumává tette a hidat.

Mistéth Endre és Hilvert Elek kilenc nyílású hidat tervezett, középen egy 80 méteres, mellette egy-egy 55 méteres, a két oldalon a folyó partjai mellett 3-3 darab 27,5 méteres nyílással. A híd az eredeti tervek szerint faszerkezettel készült volna, de végül a két parti nyílást leszámítva acélszerkezettel épült meg; 1954-ben azokat is acélra cserélték. A kivitelezéshez szükséges vasat a háborús törmelékekből válogatták össze.

A híd teherbírása korlátos volt, egy idő után már nagyobb autóbuszok nem is hajthattak fel rá. A hidat 10 éves élettartamra tervezték, ennek megfelelően elhasználódása miatt 1957-ben, mikor már nélkülözhetővé vált, forgalmon kívül helyezték, majd 1960-ban lebontották. A medertisztítási munkák 1963-ra fejeződtek be. A keszonoknak új felhasználást találtak, Kulcsnál partvédművekbe építették be őket. Helyét az egykori pesti és budai hídfőnél emlékkő jelöli.

A Kossuth híd helyén 1973. augusztus 20-án, majd 2003. március 15-én pár napra pontonhidat építettek.

A Kossuth híd építéséről annak idején Háy Gyula színművet írt (Az élet hídja, 1951).