Római kor
Pannónia aquincumi és a II. római légió táborhelyének feltárt fürdőépületei, vízvezetékek, csatornahálózatok, magán- és nyilvános fürdők tanúskodnak arról, hogy már a rómaiak is megbecsülték a terület e kivételes adottságait. Ezt az időszakot tekinthetjük a budai fürdők első virágkorának. A feljegyzések szerint akkoriban 14 db fürdő volt a városban. Aquincum polgárvárosi nagy gőz- és kis közfürdője, valamint a Táborváros vízvezetékei a mai Római Strandfürdő területén lévő forrásokból nyerték vizüket. A Római Birodalom bukása után a fürdőkultúra azonban hanyatlásnak indult, nemcsak Budapest, de az egész volt Birodalom, tehát egész Európa területén.

Középkor
A honfoglalást követően, az első igazán jelentős emlék 1178-ból való, amikor már a mai Óbuda-Újlak (a mai Lukács- és Császár-fürdő) területén létezett a Felhévíz nevű település. Itt végezte betegápoló tevékenységét a Szent János rend, akik a Gellérthegy lábánál kórházat és fürdőt alapítottak. Kórházukat Árpád-házi Szent Erzsébetnek, II. Endre leányának tiszteletére nevezték ezt el Szent Erzsébet ispotálynak. Ez a mai Gellért fürdő helyén volt. Zsigmond király idején a fürdőkultúra ismételt virágzásnak indult, mikor Buda királyi székhellyé vált. A Budai törvénykönyvben külön fejezetet szenteltek a fürdőknek, és megállapítják, hogy a nyilvános fürdőházak a társadalmi érintkezés jelentőséggel bíró helyszínei. A Rác-fürdő alapjai e korból származnak. Mátyás korában már „királyi fürdőknek” hívták a fürdőházakat, mivel maga a király is rendszeresen látogatta őket. Bizonyítja ezt a várból a Rác-fürdőhöz vezető fedett folyosó is.

A török hódoltság kora
Budapest fürdőinek történetében az újabb nagy korszaka a török hódoltság 150 éves korszakához köthető. A gyógyvízforrásokra épített, merőben más és sajátos stílus a közösségi fürdőkultúrát testesítette meg. A Duna jobb oldalán nyolc fürdőt létesítettek, melyek között volt kisebb és nagyobb jelentőségű is. A török fürdők ilidzsá vagy más néven kaplidzsá fajtája volt itt megtalálható. A művészi kivitelezésű és díszítésű fürdőket vallási okokból a források fölé építették (az iszlám vallás szerint a testi tisztálkodásra csak a folyóvíz alkalmas, az állóvíz nem), ahol fürdőzés előtt leöblítették testüket. Ebben az időszakban váltak a fürdőépületek Buda legnevezetesebb és legmegbecsültebb épületeivé. Ebből az időből maradt ránk a Rudas-fürdő (egykori török nevén a „Zöldoszlopos”) és a Király-fürdő, illetve a Rác-fürdő kupolás medencéi. Szolimán szultán és Szokoli Musztafa a 16. században kibővítette a római korból származó Császár-fürdőt.

A 18. századtól máig
A török uralom végével a fürdők dicsfénye megfakult, állapotuk romlásnak indult. A 18. század elején születtek az első olyan tanulmányok, melyek a budai hévforrások és azok egészségre gyakorolt hatását fejtegették. Mária Terézia 1762-es rendelete alapján került sor az ásványvizek, „a kincstár terhére végzendő analizálására és jegyzékbe foglalására”. A budai fürdők harmadik nagy korszaka a felvilágosodás korában kezdődött.

1812-ben, Kitaibel Pál javaslatára kezdték összegyűjteni a hévforrások gyógyerejéről szóló adatokat, melyből Magyarország első hidrográfiája is elkészült. Az orvostudományok, a balneológia, és a mélykúti fúrási technika vívmányai új lökést adtak a fejlődéshez. Ismertté vált Magyarországon az északi fürdőkultúra is, amely főleg hőhatásokon alapult - ilyen volt a szauna, a hőlég- és gőzkamrák, a hidegvizes medencék.

1867-ben a technikai haladásnak volt köszönhető a Zsigmondy Vilmos által fúrt I. margitszigeti kút, mely Budapest első melegvízű artézi kútja lett. Ezt követte a Városligetben, a mai Hősök tere alatt található I. számú kút kifúrása, melynek munkálatait 1868-ban kezdték és 1878-ban fejezték be. Számos fürdő megújult és újjáépült, így a Császár- majd később a Lukács-fürdő is. Megépült a margitszigeti Szent Margit Gyógyfürdő, elkészült a Rudas-fürdő uszodája. 1891-ben megalakult az Országos Balneológiai Egyesület, melynek tagjai között számos neves szakember volt. Céljak között szerepelt, hogy széles körben megismertessék és népszerűsítsék a hazai fürdőket és vizeket, hogy gyarapítsák a balneológiai- és orvostudományi ismereteket.

1922-ben megalakult a Budapest Fürdőváros Egyesület. 1934-ben alakították meg a Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottságot. 1930-ban Budapest megkapta a „Fürdőváros” címet, majd ezt követően 1937-ben (a Budapest Fürdőváros Egyesület kezdeményezésével) került sor az első Nemzetközi Fürdőváros Kongresszus megrendezésére, melyre 30 országból 342 külföldi vendég érkezett.