Az óbudai klarissza kolostor a késő középkori Óbuda egyik legjelentősebb egyházi intézménye, amit pápai bullával alapítottak meg 1334-ben az óbudai királyi vártól délkeletre.Valószínűleg az 1340-es években épült fel, a klarissza apácaközösség 1346-ban már itt élt. Nagy Lajos anyja, Erzsébet, miután Óbudára költözött, jelentős adományokkal támogatta a kolostort, aminek egyre kiemeltebb szerepe lett. 1350-ben pápai búcsúengedélyt is kaptak.

A kolostornak csak az alapfalait lehetett feltárni. Boltozott hajója volt, amit apácakarzat osztott két részre, szentélye sokszögzáródású volt, és szintén boltozott. A mellékszentélyei kápolnakoszorú-szerűen helyezkedtek el. A hajó nyugati végét hálóboltozat fedte, az apácakarzatnál oszlopon nyugvó csillagboltozatot alkalmaztak. Az ásatások során díszített ablakmérmű darabok és freskótöredékek kerültek elő.

A templom déli oldalán helyezkedett el a kolostorépület, ami egy négyszögletes udvart fogott körül. A kerengő északi oldalán a szentély mellett egy egyhajós kápolna állt, sokszögű szentélyzáródással. Ez a Corpus Christi kápolna, ahova Erzsébetet 1380-ban eltemették. Ebben a kápolnában előkerült egy igen megbolygatott sír, ami a korábbi kápolna falára épült rá. Kiépítése 1380 körülre tehető, és azt jelzi, hogy eredetileg nem tervezték, hogy ide temetik a királynőt. A sír fölött baldachin állhatott.

A kolostor elrendezése ciszter formát mutat: keleten káptalanterem, sekrestye, az emeleten dormitórium. A déli részen a refektórium és a konyha helyezkedett el, itt padlófűtés nyomai is előkerültek.

A nyugati részen a laikus nővérek épületei, pincék, infirmarium és kútház részletei kerültek elő. A kápolna 1380-as átépítésekor az északi és a nyugati szárnyon is végeztek átalakításokat. 1529-ben az első török pusztítás után nagyobb építkezéseket végeztek, de 1541-ben az apácák végleg elmenekültek, magukkal víve Erzsébet maradványait is. Ezután a kolostor pusztulásnak indult.