Contra-Aquincum római kori erőd, a pannóniai limes egyik fontos állomása. A 2. század elején épült, majd a 3. század végén alapjaitól átépítették. Jelentőségét szokatlanul vastag falai, az eraviszkusz "főváros" ellenőrzése, valamint egy ősi kereskedelmi révátkelő felügyelete adja. Contra-Aquincum antik neve feltehetően Pesszion (Πέσσιον). Maradványai Budapest V. kerületében, a Március 15. téren találhatók, nem messze az Erzsébet hídtól.

Elhelyezése
A római korban Pest szigetként emelkedett ki mocsaras, ártéri erdőkkel sűrűn benőtt környezetéből. A Duna egy ága vette körül; ez a Margitszigetnél hagyta el a fő ágat, és a mai Boráros térnél egyesült ismét a Dunával. Ez a természetes védelem és a jól belátható sík vidék tette alkalmassá a területet erőd építésére. De helyének kiválasztását politikai okok is indokolták. Ősidők óta itt volt az Alföldre vezető út révátkelője, melyet római kereskedők is használtak. Szemben a Gellérthegyen az illír-kelta eraviszkuszok törzsszervezetének székhelye, a Tabánban kiterjedt fazekasnegyedük található. Itt egy római postaállomás is működött.

A helyőrség feladata nem korlátozódott kizárólag a határ őrizetére és védelmére. Bár a barbárok haddal nem sokszor léptek Pannónia földjére, rablóbandák rendszeresen próbáltak fosztogatni. Ezek féken tartása és a kereskedelem zavartalanságának biztosítása is a katonaságra hárult. Ezzel kapcsolatban a csempészet meggátlása is feladatuk volt, melyet Commodus császár nagy számban fennmaradt burgus feliratai külön kiemelnek.

Feltárása
1799-ben a Glöckelsberg-palota kapuja alatt kerültek elő első emlékei. Ekkor egy nagy kiterjedésű hypocaustum részét találták meg, amiről a piarista gimnázium tudós tanárai megállapították római eredetét. Mivel a forgalmat zavarta, visszatemették és elfeledték. 1863-ban a Szentháromság-szobor alapozásánál találtak rá a tábor nyugati falára. Ezt Rómer Flóris a középkori városfallal hozta kapcsolatba. 1898-ban, az Erzsébet híd építésekor bukkant elő az erőd délnyugati saroktornya, melybe 27 római feliratos és domborműves kő volt befalazva. Feltárója Kuzsinszky Bálint, aki szintén középkori falat látott benne. (A 18. században a pesti városfal rondelláját római építésűnek hitték, annyi római kő volt beleépítve). 1914-ben ismét felbukkant a már említett hypocaustum, de ekkor török építésűnek gondolták. Később Nagy Lajos tisztázta egyértelműen római eredetét.

Nagyobb feltárásra csak az 1930-as években kerülhetett sor. 1932-ben lebontják a régi piarista rendházat, s a Főváros ekkor rendelt el régészeti ásatást a helyén. Vezetője Kuzsinszky tanítványa, Nagy Lajos volt. Mivel közben folytak a közpark kialakításának munkálatai, ezért csak hat kutatóárokban dolgozhattak, de az északi falat még így is majdnem teljes egészében feltárhatták. Ekkor bizonyosodott be végleg, hogy a falak a római korból származnak, amit végül Kuzsinszky is elismert. Nagy Lajos, felismerve a hely és a leletek jelentőségét, ezek megőrzésére és múzeum kialakítására tett javaslatot. Ez a városvezetőknél eleinte süket fülekre talált, majd annyi pénzt utaltak számára, amennyiből sebtében beton védőtetőt tudtak emelni az első kutatóárok (a ma is látható romok) fölé. Terveit Moeller István készítette. Itt alakítottak ki egy kis múzeumot, másolatban kiállított tárgyakkal idézve meg a római kort.

1932-ben a Petőfi Sándor utca 2. szám alatt lebontott házból került elő egy sírkőtöredék a 2-3. század fordulójáról, melyet lépcsőkőnek használtak. Az 1940-es évek elején átépítették a templom kriptáját. Ennek kapcsán megtalálták a cella trichora alapfalait, több, építőanyagként felhasznált 2. századi sírkövet és egy terazzopadlós helyiség maradványait. Ezt 50 cm-es magasságig római vakolat fedte. Bertalan Vilmos vezette az ezidáig utolsó nagyobb ásatást 1944 nyarán, a Belvárosi Plébániatemplom Erzsébet híd felőli oldalán. A templom szentélyénél rátalált a délkeleti saroktoronyra (mely az egyetlen, majdnem teljes egészében feltárt saroktorony) és megállapíthatta a déli fal vonalát és kiterjedését. Itt különítette el a két, különböző időben épült tábor maradványait és kapott képet a későbbi erőd pusztulásának körülményeiről. Ekkor láthatták meg a kutatók először az erődítmény valódi méreteit. 1961-ben elkezdődik az Erzsébet híd újjáépítése, ekkor a teret lezárják. Mire a hidat 1964 végén átadják, a felvonulási területen lévő múzeum használhatatlanná válik, és a talajvíz megemelkedése miatt az alapjait is le kellene szigetelni. Mivel erre nem volt pénzügyi fedezet, más megoldást kerestek. A megváltozott műemlékfenntartási szemlélet miatt a romok szabadtéren való bemutatása mellett döntöttek a régészek. Erre több terv is született; a legérdekesebb Pfannl Egoné 1961-ből, aki a tér nagy részére régészeti parkot álmodott, ahol az erőd lehetőség szerinti legnagyobb részét be lehetett volna mutatni. Itt már megjelenik a tér lesüllyesztésének gondolata a késő-római járószintre. Ez valósul meg végül kisebb mértékben a tér rendezésekor. A kiírt pályázatot Hollay Imre és Törőcsik Sándor építészmérnökök terve nyerte; a castrum maradványainak szabadtéri bemutatásának terveit Hollay György készítette. A kiállítófal Hajnóczi Gyula munkája. A szabadtéri múzeum római kőemlékek másolataival 1971-ben készült el.