A személyforgalom növekedése miatt 1883-ban egy új személypályaudvar építése vált szükségessé. Ezt a pályaudvart a Kerepesi úti vámnál, a mai Baross térnél építették meg.

A főváros a közigazgatási bejárás alkalmával kikötötte, hogy az új pályaudvar homlokzatának a középvonala a Rákóczi út tengelyébe essen. E kikötés folytán a pályaudvari csarnok és a felvételi épület a Baross tér Thököly úti oldala felé tolódott el, az így rendelkezésre álló szűkös terület a vasút számára megnehezítette a vasútüzemi feladatok optimális lebonyolítását.

Az állomást az első években még csak egy kétvágányú pálya kapcsolta az országos hálózathoz. A Józsefvárosi pályaudvar keleti végénél csatlakozó vágányok a Keleti pályaudvar mellett kiszolgálták a Józsefvárosi pályaudvart is, a nyíltvonali elágazási szakaszon hamarosan üzemi zavarok keletkeztek, ezért független bevezetés vált szükségessé.

A Keleti pályaudvart az évtizedek során több ízben bővítették, átalakították. A vágányok szaporításán kívül egy második mozdonyszín épült, fordítókoronggal, kocsijavító műhellyel és postateleppel. Az első világháború alatt elsősorban a hadiszükséglet kielégítése volt a vasút feladata, ezért a budapesti pályaudvarok megkezdett bővítési munkái megakadtak.

A Keleti pályaudvarnak 1926-ban csak napi 72 vonatpárja volt, a vonatpárok csökkenése ellenére a szerelvényeket több kocsiból állították össze. A szerelvények hosszúsága a új típusú, forgózsámolyos személykocsik megjelenésével tovább nőtt.

A pályaudvar szűkös területe miatt a forgalomnövekedést a vágányhálózat átépítésével, új vágánykapcsolatok alkalmazásával tudták megoldani. A pályaudvar vágányai fölé 1931-ben építették ki a felsővezetéket.