A pesti oldal városképe a 19. század második felében alakult ki, ennek része volt a mai Andrássy út kiépítése is. Ezzel egy időben vetődött fel egy önálló operaház megépítésének ötlete, hiszen a városi élet legrangosabb szórakozása Európa-szerte az opera volt.

Az 1870-es években a Nemzeti Színház, amely váltakozva adott otthont drámai és operaelőadásoknak, egyre kevésbé tudott megfelelni az igényeknek. A Lipót- és Terézvárosban, amely a leggazdagabb és legsűrűbben lakott városrész volt, egyáltalán nem volt színház, ezért az akkori István, ma Klauzál téren, a csarnok helyén tartottak drámai és zenés előadásokat. Ennek az ideiglenes színháznak a népszerűsége is hozzájárult ahhoz, hogy éppen megnyitásának esztendejében, 1872-ben Lónyay Menyhért miniszterelnök felkérte Orczy Bódogot, a Nemzeti Színház igazgatóját, hogy állítsa össze javaslatát a létesítendő Operaházra vonatkozóan. Előterjesztésében eképpen fogalmazott: „a dráma és opera együtt, egy házban kénytelen működni… a színház maga nem felel meg mindkét szak céljainak… Az igazgatási, művezetési, gazdasági, művészi és technikai ügyek szoros összefüggésben állnak egymással: de minthogy nálunk sem a drámai és operai teljesen különféle díszleteknek elegendő helye, sem a segéd-hivatalnokoknak teendőiket végezni elegendő ideje nincs, mivel egyiknek elfoglaltsága másikét kizárja, a helyett, hogy egymást segítve a közös célt mozdítanák elő, egymással minduntalan súrlódnak… ruházat, díszlet pusztul s a különben könnyen elérhető nagyobb mérvű megtakarítások meghiúsíttatnak… nálunk nincs hely a statisztériát öltöztetni; míg egy rész öltözik, azalatt a másik rész az udvaron áll, ül és magán rontja a ruhákat; kivált mióta a katonaságtól nem lehet statisztákat kapni, akikre legalább rá lehetett parancsolni és sorban állva várták amíg rájuk került a sor… Vendégjátékokra sem lehet európai hírű énekeseket meghívni: mert a színház nem jövedelmez annyit, hogy a vendégekért járó túlkiadást be lehetne venni… A balett most csak hézagpótlónak tekintetik és csak operákban működik; de mégis kell tartani első táncosnőt, sőt e mellé táncost is: kell tartani legalább 40 kartáncosnőt; míg egy operaházban, kevés fizetéspótlással és néhány tag szerződtetése mellett önálló balettet is lehetne tartani; s így önálló balettek előadására is használtatván, bizonyosan kifizetné magát…”

Orczy Bódog öt lehetséges helyszínt jelölt meg az új Operaház építésére, de ezek között még nem szerepelt az igazi, melyre végül is gazdasági okok miatt esett a választás:

• a Vodianer-ház tömbének helyén a mai Deák Ferenc tér – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca között,
• a Károly-kaszárnya Országútra (a mai Károly körút) néző hátsó udvara és házhelye,
• a Kossuth Lajos utca – Károly körút – Semmelweis utca közti telek (az ötletet a Nemzeti Színház közelsége miatt elvetették),
• a Dohány utca – Károly körút – Rákóczi út közti telek (a telek szűkössége és előnytelen formája miatt elvetették),
• a Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út torkolatának északi oldala (elvetették, mivel nem akarták módosítani a már megtervezett Sugár út vonalát).

A miniszterelnök az 1872. október 12-én kelt beadvány alapján 1873. március 12-én kereste meg a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, és kérte fel, hogy fejtse ki álláspontját a megépítendő dalszínház elhelyezéséről, a szóba jöhető építészekről és a költségek előteremtésének feltételeiről. A tanács 1873. április 16-án válaszolt. A válaszlevélben az Orczy Bódog által javasolt helyszínek mellett két új lehetőséget is felvázolt: a mai Szabadság téren, valamint a Hermina téren a Sugár út mellett. Ez ugyan távolabb volt a város központjától mint a többi, mellette szólt azonban a könnyű megközelíthetőség, és nem utolsósorban az ára, ami a többiekénél jóval alacsonyabb volt, ugyanakkor az építkezést itt azonnal meg lehetett kezdeni. Ez utóbbi helyszín mellett döntöttek, hiszen a terv egybevágott az Andrássy út kialakításának tervével is. Az Operaháznak a Hermina téren való elhelyezése a Sugár út építésében részt vevő Municipális Hitelintézetnek is érdekében állt, mert ennek révén az értékesítendő telkek iránti érdeklődés fellendülését lehetett várni. A Népszínház itteni megépítésére ugyanis ebben az időszakban – pénz hiánya miatt – nem lehetett számítani, viszont várható volt, hogy az Operaház építését az uralkodó támogatja majd. A bank az épület megépítésére 250 000 forintot ajánlott fel kötelezvény formájában. Az építkezés finanszírozásához csatlakozott még Pest városa 403 000 forinttal, de a költségek javát az udvartartási költség művészeti célokra fordítható keretéből biztosították, azaz 1 608 000 forintot. Így tehát az Operaház megépítésére 2 261 200 forint állt rendelkezésre. Az Operaház megépítéséhez 1873. július 25-én adta hozzájárulását Ferenc József.

Időközben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa felkérésére Ybl Miklós elkészítette a tervezési program alapjául szolgáló vázlatokat, és a programot összeállító bizottság (melynek elnöke Podmaniczky Frigyes volt) foglalkozni kezdett az Operaházra szóló pályázat kiírásával. A pályázaton való részvételre Linczbauer Istvánt, Szkalnitzky Antalt, Steindl Imrét, Ybl Miklóst és két külföldi építészt, a gothai Ludwig Bohnstedtet és a bécsi Ferdinand Fellnert kérték fel. A pályázók mindegyike 2500 forint jutalomban részesült; a legjobb vázlat készítőjének fődíja pedig a végleges tervek elkészítése és 20 000 forint jutalom volt. A pályázatra beérkezett dalműszínházi vázlatoknak a bírálati jegyzőkönyve, alapos és minden kérdésre részletesen kitérő volt: a nézőtér méretétől és megközelítésétől kezdve a ruhatárak és kiszolgálóhelyiségek minden apró részletéig, hasonlóképpen a színpad méreteit, a tűzbiztonságot, valamint a színészek, táncosok, zenészek, karmesterek, és az őket, valamint a színpadot kiszolgálók munkafeltételeit, műhelyeit, egyenként vizsgálta, rangsorolva a megoldás minőségét.

A pályázata nyertese Ybl Miklós lett, a titkos szavazáson nyolc szavazat közül hét szólt mellette. A pályázaton minden bizonnyal Ybl Miklós indult a legnagyobb előnnyel, hiszen az igényeket az összes pályázó közül ő ismerte a legjobban.