A Katona József Színház 1982 őszétől ismét, mint önálló társulattal rendelkező színház működik a Petőfi Sándor utcában. Rövid idő alatt Budapest meghatározó, művész színháza lett. Közel három évtized után is igényes, nemzetközileg jegyzett produkciókkal szórakoztatja a közönségét. A társulat 1985-ben szerepelt először külföldön, azóta öt világrész negyven országában megfordult.

Az 1981/1982-es színházi évad közepén a Nemzeti Színházban politikai, szakmai okok, és nem utolsó sorban a vezető művészek többségének ellenállása miatt – a sikeres munka ellenére – Székely Gábor és Zsámbéki Gábor helyzete lehetetlenné vált, ezért önként lemondtak vezető posztjaikról és megváltak a társulattól. Politikai játszmák és alkuk eredményeképpen azonban lehetőséget kaptak egy új önálló társulat létrehozására. A tagok nagy része már az elmúlt négy év közös munkája alapján kiválasztódott. Már a Nemzetiben megvalósultak olyan előadások,[2] amelyek a későbbi „Katona” követelményrendszere – Erőteljes színészek, erőteljes rendezői megfogalmazásban, egységes keretben, egységes gondolatot közvetítenek.[3] – alapján jöttek létre. Csehov ritkán játszott komédiája A manó került színre az első, bemutatkozó előadáson. Az orosz klasszikus szerző darabjai közül egy-egy minden szezonban repertoáron volt, melyekkel a teátrum külföldön is nagy sikerrel vendégszerepelt. További klasszikusok (Shakespeare, Moliere) darabjai mellett, a kortárs drámairodalom legjobb alkotásai is színre kerültek. Közel három évtized alatt tagként, vendégként több száz művész kötődött a „Katona” műhelyéhez köztük neves és először itt bemutatkozó drámaírók. A teátrum egyik legsikeresebb darabja a Három nővér, amely 238 alkalommal került színre.[4] Szintén egy Csehov művet, az Ivanovot játszották és játsszák 2009-ben is a világ számos országában. Folyamatosan repertoáron van az 1996-ban bemutatott Elnöknők és az 1998–ban színpadra állított Portugál [5] című Egressy Zoltán darab is.

A teátrum első igazgatója Székely Gábor volt. Őt Zsámbéki Gábor követte az igazgatói székben, aki több mint két évtizedig vezette a színházat.

Az épület
Jellemzése
Megbújik a Petőfi Sándor utcában a bérházak közt, majd előtűnik, mint modern kőszínház, majd megint elmerül a pincék és a passzázs félhomályában, ahogyan Nádasdy Ádám találóan jellemzi:
„ Milyen különös összefüggés, hogy a legszínházabb színháznak van a legszínháztalanabb épülete. Épület?… Újból és újból elcsodálkozom, hogy e bejárat mögött színház működik. Inkább emlékeztet egy finom metrólejáratra, abból a fajtából, amelyet Kaufhof vagy Marks and Spencer csináltat, hogy az áruházból közvetlenül le lehessen jutni a metróba. Közben kis kirakat, kis büfé. Tudom, nem minden színháznak van igazi épülete, de a Radnóti vagy a Madách Kamara mégiscsak színházszerű. Ez meg? Bérházak gyomrában, zegzugos lépcsőkön eldugott öltözők, aztán az ember egyszer csak megszeppen, hogy egy színpadon találja magát. Az alagsori büfé egészen tragikus, csupa lemosható műmárvány, premier után senkinek sem akaródzik lemenni bulizni, inkább osonnak keskeny járataiban. De van egy hosszú, titokzatos folyosó, amelyik a pincéből fut hátrafelé, és ha nem véti el az ember, akkor valahol a hajléktalanok között, a passzázsban jön föl. Olyan, mint az Orfeo Negro című filmben, mikor a fiú keresi a nőt a hullaházban. Szerelem és halál. Álombéli metróállomás, és még mindig nem akaródzik neki bevallani, hogy felnőtt kőszínház.     ”

Története
Az egykori Koronaherceg – ma Petőfi Sándor – utca 6. számú bérpalota udvarán épült szecessziós stílusban, Falus Elek és Herquet Rezső tervei alapján. Eredetileg mozinak szánták, de erre a célra működési engedélyt nem kapott. Bárdos Artúr kitartása azonban eredményt hozott, előbb kabarét, majd „igazi színházat” vezethetett. A színház rossz logisztikai adottságai ellenére is, korszerű intézménynek számított. Nézőtere bensőséges, a kor elvárásainak maximálisan megfelelt.

Itt létesült a Monarchiában először (1916) forgószínpad. 1975 és 1981 között Siklós Mária és Fehérvári Sándorné tervei alapján átépítették. Belső tere megváltozott, eltűntek a páholyok, a hagyományos századeleji díszítések. A szecesszió a múlté. A színpad fizikai adottságain lényegesen nem tudtak változtatni, de több, elsősorban világítás-, hang-technikai korszerűsítést végrehajtottak. Mindezek alapján „korszerű” minősítést kapott az épület, annak ellenére, hogy a beázási veszélyt csak évekkel később tudták felszámolni.