A Vérmező egy közpark Budapest I. kerületében, a Krisztinavárosban. Itt történt Martinovics Ignác és társainak a lefejezése 1795. május 20-án.

Fekvése
A park a Várhegy nyugati lábánál nyúlik el; az Attila út, a Krisztina körút és a Mikó utca határolja. Alatta folyik végig az Ördög-árok; a Vérmező területe a pleisztocénben jött létre, mint a patak hordalékos lapálya.

Története
A 14. században Logod falu feküdt ezen a helyen, amely a török időkben elpusztult. Miután a törököket kiűzték, a terület úgynevezett glacis, vagyis a védelem részére kilövést biztosító sík terület lett. 1752-ben a várfalaktól egy puskalövésnyire kijelölt katonai védőövezet lett, ezért egészen a 18. század végéig nem engedték beépíteni. 1769-ben a Haditanács engedélye alapján a glacison területeket kaptak azok, akik vállalták rajtuk az építkezést, az épületeket azonban a tulajdonosok felszólításra kötelesek voltak lebontani. Ilyen körülmények között azonban senki sem akart építkezni, így a terület beépítetlen maradt. 1784-ben a Helytartótanács a glacist megszüntette és ingyen telket adott azoknak akik építkezni akartak. Ezekre a házakra a katonai igazgatás már nem vonatkozott. Később a Vérmezőt a várnagy kaszálónak használta, emiatt akkoriban a területet Generális rétnek hívták.

Nevét Martinovics Ignác és társai itteni, 1795. május 20-i kivégzéséről kapta; a park Széll Kálmán tér felőli végén állítottak nekik emlékművet.

A területet először 1820 körül parkosították. Később katonai gyakorlótérnek használták. 1896-ban a millennium alkalmából, majd 1934-ben Horthy Miklós 15 éves bevonulása alkalmából nagyszabású katonai dísszemlét és népünnepélyt tartottak a mezőn. A két világháború között egyébként lovaspálya működött itt. Érdekesség, hogy itt tartották a 1931-es biatorbágyi vasúti merénylet áldozatainak gyászszertartását. Az a tény sem közismert, hogy 1930-as évek végén protestáns helyőrségi templomot, pár évvel később pedig egy Gömbös Gyula szobrot terveztek az északi részre. A háború miatt aztán egyik sem valósult meg. Budapest II. világháborús ostroma idején ez volt az utolsó terület, ahol könnyű futár-repülőgépek le tudtak szállni. Ebből kifolyólag a háború befejezésekor szétlőtt repülőgéproncsok tucatja hevert szanaszét a területen.

Jelenlegi formáját a II. világháború után nyerte el: nyugati feléből a Déli pályaudvar építése miatt lecsippentettek egy apró darabkát. A korábbi füves teknőt pedig - ahol akkor még csak néhány fa állt itt-ott a mező szélén -, a romba dőlt Várból lehordott törmelékkel feltöltötték, majd 1948-ban hozzáfogtak a parkosításához. Faállománya ezért aránylag fiatal, de változatos.Faültetések mellesleg jelenleg is zajlanak a parkban. Az eredeti elképzelések szerint egy aprócska tavat is kialakítottak volna a park közepén, de ez végül nem valósult meg.

1986-ban a Vérmező északi végén állították fel Varga Imre szobrászművész Kun Béla sokalakos emlékművét. A szoborcsoportot 1991-ben elbontották és a budatétényi szoborparkba szállították.

A park érdekessége a Déli pályaudvarral szemközt felállított régi zöld vasúti vagonból kialakított étterem.

2006-2007-ben az ELMŰ 120/10 kV-os alállomást épített a Vérmezőn, amely a Bugát lépcső alállomást váltotta ki. 2008-ban ide állították fel a költő születésének 125.évfordulójára Budapest első köztéri Babits Mihály szobrát (Marton László alkotása). A költő egyébként élete utolsó 10 évét itt a Vérmező melletti házakban élte le családjával.