Budapest első kísérleti autóbuszvonala 1915. március 1-jén reggel 7 órakor indult egy emeletes, akkumulátoros, és egy egyszintes, benzinmotoros autóbusszal, melyek 15 percenként közlekedtek egy 2,8 km-es szakaszon, majd népszerűségének köszönhetően 1915. október 13-án a vonalat meghosszabbították, így már 3,8 km-en közlekedtek a kocsik 7:30-tól 21:30-ig. Gumi- és üzemanyaghiány miatt 1917. április 10-én megszüntették, majd 4 év múlva - 1921. szeptember 24-én - újraindították a járatot, ezúttal négy autóbusszal és 1-es jelöléssel.

1924. október 24-én indult meg az autóbusz-forgalom a budai oldalon. Budapest második autóbuszvonalán már csak benzinmotoros buszok közlekedtek, 3-as jelzéssel.

1929 októberében a SZAÜ (Székesfővárosi Autóbusz Üzem) már 29 autóbusszal rendelkezett, egy hónappal később pedig utolsó omnibuszvonala is megszűnt.

1930. november 15-én megnyílt az első állandó autóbusz-telephely: a Szent Domonkos (később Récsei) garázs.

1937-ben az összes autóbusz oldalát kékre, tetejüket először fehérre, majd szürkére festették.

A háborúban a járműpark fele tönkrement, vagy évekig javították.

1960. november 5-én forgalomba állt az első csuklós autóbusz az 1-es vonalon, majd 1961-ben megindult a sorozatgyártás: még ebben az évben gyártottak 50 darabot.

1964-ben forgalomba álltak az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár új típusú járművei, a 75+1 férőhelyes Ikarus 556, és a 120+1 férőhelyes Ikarus 180-as. A FAÜ (Fővárosi Autóbuszüzem) autóbuszparkja ebben az évben már 1200 autóbuszból állt, melyek összesen 469 millió utast szállítottak.

1968. január 1-jén a FVV, FAÜ, BHÉV, és a hajózás egyesítésével létrejött a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV).

Az 1970-es évek elején aztán megjelentek Budapest útjain az Ikarus 260-as és Ikarus 280-as típusok, melyek már automata váltóval lettek szerelve.